Kifogásgyártás
2016. június 26. írta: MotivÁlom

Kifogásgyártás

Jajj,jajj ... mit csinálj helyette?

Hatalmas közhellyel kívánom indítani ezt a bejegyzést: Fejben dől el minden.

  A magyar mentalitásra sajnos mást nem tudok mondani, minthogy negatív, kifogásokat kereső, egymást lehúzós és nagyon elavult, DE ebbe nem kell beletörődni, sőt azonosulni sem vele. 

  Igazából mindent az ég világon meg lehet magyarázni. A nők meg aztán hatványozottan meg vannak áldva ezzel a tehetséggel. A fiatalok megmagyarázzák azzal, hogy minek éljenek egészségesen, hiszen most semmi bajuk, az idősebb korosztály azt mondja, hogy már minek tegyek valamit is, ez már késő. Az anyukák, sokat dolgozó emberek megmagyarázzák azzal, hogy nincs idejük, a kapcsolatban lévők, hogy már biztonságban vannak, mégis kinek kéne tetszeniük (hát mégis KINEK?!) a férfiak meg, hogy a sörhas férfias, igen... csak úgy sugározzák vele a tekintélyt. Nincs hely az edzéshez, nincs megfelelő eszköz, most épp ezt kell megcsinálni inkább, aztán meg azt és amúgy is még megy a mosás, ha most nekiállnék, akkor 5 percig állna a ruha a mosógépben... éés még sokáig tudnám írni a kifogások listáját. Nézzük a legnépszerűbbeket.  

Genetika, nem tehetek róla:

  Sajnos ilyen a genetikám, erős a csontozatom és azért van rajtam ekkora hájréteg. Mondjuk teljesen logikus. Persze befolyásoló tényező, mert máshogy formálódik 2 különböző ember, valaki gömbölyűbb, valaki laposabb, de ez a szép az egészben. Lehet a zsírt csökkenteni, az izmot növelni, formálni az alakot így is, úgy is. Lehet a nagy fenékből kisebbet és formásabbat, a laposból meg gömbölyűbbet csinálni. Hogyan? Kemény edzéssel, fokozatos terheléssel és megfelelő étrenddel. Tehetsz róla, de tehetsz azért is, hogy minél jobbat hozd ki a saját testedből, önmagadból. 

Időhiány:

run.jpg  Kép: "Valaki, aki elfoglaltabb nálad, most éppen fut."

  Reggeltől késő délutánig folyamatos elfoglaltságaim vannak, de 30-40 percem mindig akad egy nap. Ez mind a tudatosságról, rendszerességről és a megfelelő időbeosztásról szól. Nem minden nap edzem, van, hogy kihagyok 1-2 napot, de személy szerint én nem érzem jól magam, ha nem csináltam aznap valamit. Boldoggá tesz és kijár nekem a mozgás. Legyen időd magadra (ez nem önzés, először magaddal kell megbékélj és jóban legyél, hogy aztán a külvilággal is megtaláld a balanszot), de csinálhatod akár együtt a pároddal, gyerekekkel, hidd el élvezni fogják és akár jó móka is lehet az egész... vagy a barátokkal közös programként is nagyon jó szokott lenni a mozgás, mint szórakozási lehetőség. Lehet ez akár túra, vagy biciklizés, közös futások... így egy újabb szituációban ismerheted meg a másikat, jobban összecsiszolódhattok.

Nem könnyű elkezdeni, ezt is tudom. Nekem is mindig az elkezdéssel volt bajom, órákig kellett spanolnom magam, hogy végre csináljak is valamit. De ez, ha rendszeressé teszed, átvált szokássá, amit pedig, ha nem csinálsz hiányozni fog. Így szükségleteddé és szenvedélyeddé válik.

Túl fáradt vagyok:

  Pedig, ha tudnád (majd mostantól megtudod:)...) mennyi energiát ad a mozgás, az egészséges táplálkozás. Pár edzés (+megfelelő táplálkozás és persze a pihenés) után sokkal fittebb, energikusabb leszel. Már nem lesz probléma felmenni a lépcsőn a harmadikra, futni 3 métert a busz után, játszani a kölykökkel. Mondjuk itt megjegyezném, hogy az esti, nagyon kései edzéseket nem igazán ajánlanám, lefekvés előtt kb. 2 órával fejezzük be az edzést, mert embere válogatja, de én van, hogy nem lefáradok, hanem inkább felpörgök tőle és akkor nem igazán megy a pihentető alvás.
Az persze előfordul, hogy van holtpont, hogy úgy érzed nem fogod tovább bírni az aznapi edzésadagod. Nekem ez mozgásformától függ, de általában 20 perc környékén átesem rajta, addig kicsit szenvedősebb, de amikor túl vagyok rajta, úgy érzem bármeddig képes vagyok csinálni. Ha meg megcsináltam, az pedig mindennél jobb érzés. Csak el kell kezdeni, utána elillan a fáradtság...

Túl kövér vagyok:

 Ok, nem ezért szeretnél lefogyni? Amúgy nyugi, a gátlásaid oldódni hajajj.jpgfognak a folyamat által.

Olvass tovább. 

Majd holnaptól elkezdem:

  De lehet akkor inkább már holnap után, vagy inkább legyen hétfőn, az a hétindító, vagy 
szerda, mert valahol olvastam, hogy a hét ezen a két napján érdemes nekiállni a diétának meg az edzéseknek. De ú, akkor halaszthatatlan programom van, a tv-ben menni fog a legújabb agyzsibbasztó műsor, amit nem lehet kihagyni. Akkor legyen a jövő hét, vagy az azutáni, akkor majd jövő hónapban elkezdem. Hopika, elcsusszant egy év.
Ne, légyszi ne nézd hülyének saját magad (is).

Pénz-, hely-, eszközhiány:

 Kezdjük a táplálkozással. Az első reakció arra, ha felteszem a kérdést, hogy akkor mért nem próbálja ki az egészséges ételeket az, hogy hát azt neem... az egészséges ételek mennyire drágák. Nem teheti meg magának. De azért a napi üdítő, csoki, pizza szelet, sütike, heti pár mekizés az nem vágja oda annyira anyagilag. A hétvégi buliban elköltött x ezer Ft nem gáz. Itt kicsit magába kell néznie az embernek és mérlegelni azt, hogy mit akar, hogyan dönt.
 Amúgy nem gondolnám, hogy az egészséges ételek drágák lennének. Megfelelő helyen kell vásárolni (pl. Lidl, Aldi, piac) és ha nagyon szűkmarkúan kell gazdálkodni a pénzből, akkor előtte úgy indulsz el, hogy megnézed az egyes helyek reklámújságait, mit hol érdemes azon a héten megvenni. Mondjuk ez mindenkinek a maga dolga, hogyan intézi a vásárlást, de én heti egyszer szeretem letudni a dolgokat. Akkor egész hétre vásárolok, de talán nem is veszek annyi "felesleges" plusz dolgot. Kigondolom mire van szükségem és gyorsan túlesem rajta, így is spórolva az idővel.  

  Aztán jön a mozgás. Személy szerint az otthoni, illetve a szabadtéri edzés híve vagyok. Ehhez egy laptop/számítógép kell, vagy tv és dvd lejátszó, ami gondolom rendelkezésedre áll, ha jelenleg is az interneten szörfölsz. Illetve matrac, szőnyeg vagyelkezdodjon.jpg törölköző. Kinn a szabadban is edzhetsz, ebben az időjárás nem lehet befolyásoló tényező, mert a hóban és esőben való futásnak (megfelelő öltözékben) is megvan a maga romantikája, valamint a helyhiány is megoldva. Nagyon ajánlom a futást, ehhez csak egy jó futócipő (igen ez nem olcsó, de nagyon fontos, ha sokat futsz) és a kitartásod kell.
  A ruhára is kitérek, biztos van otthon egy edzőcipőd, valami melegítőnacid és pólód vagy akármi bármi, amiben tudsz edzeni. Nem kötelező a legdrágább sportmárkák termékeibe öltözni, felőlem akár meztelenül is ugrálhatsz a tv előtt...
  Tehát láthatod Te is, hogy nem kell ezek miatt plusz költségekbe verd magad. A többi dolog pl. eszközök, táplálék kiegészítők, fehérjepor és a többi egy jó lehetőség, ezek nem a mozgás kritériumai. Ezek nélkül is nyugodt szívvel elkezdheted.

 A blogban a ITT találhatsz ötletet arra, hogy mely edzésformákat részesítem előnyben. A saját testsúlyos edzés szerintem az egyik legjobb választás. Itt is lehet trükközni lábsúllyal, kézi súlyzókkal, gumikötéllel, fit ball labdával... aztán lehet ezeket fokozatosan bővíteni. Akár, ha már jobb lesz a kondíciód és igényed lesz arra, hogy nehezíts, vagy változatosabbá szeretnéd tenni az edzésed, akkor bátorítalak az edzőterem rendszeres meglátogatására is. Kipróbálhatsz számtalan csoportos órát, vagy elkezdheted megfelelő edzésterv és felügyelet (személyi edző, ha nincs ezzel kapcsolatos biztos tudásod) mellett a súlyzós edzéseket a hatékonyabb formálódás érdekében. De ez megint idő és egy hosszabb folyamat láncszeme.

Végezetül...a legfontosabb.

  Nem véletlenül a fenti közhellyel indítottam a mondanivalóm. Fejben dől el minden, a mentalitásod, a gondolkozásmódod, a szemléleted határoz meg mindent. Nincs ilyen, hogy "jajj most épp ilyen kedvem van, hangulatember vagyok, rossz az idő, amúgy is annyi a problémám..." ne törődj bele abba, hogy "de én ilyen vagyok" ha akarod tudsz változtatni rajta, fejlődsz és jobbá válsz önmagadnál. Fogalmazd át pozítívvá a fejedben és ne foglalkozz a külső dolgokkal. mozgas_gondolkozas.jpg
  Próbálj meg kicsit úgy gondolkodni, hogy ez nem egy kényszer, nem egy lehetetlen, 
folyamatos lemondásokkal járó, nehéz dolog, amit MUSZÁJ és meg KELL csinálj, mert jobban szeretnél kinézni vagy már az egészséged forog kockán. Ez valami új dolog, egy lehetőség, amiben még lehet nem vagy jártas, de ehhez idő és türelem szükséges, míg elsajátítod és beépíted. Nyitottság és képesség a fejlődésre, egy kevés kíváncsiság és sok akaraterő, tudd miért kezded, miért folytatod és miért csinálod meg. Lehet kezdetben másért, mások negatív megjegyzései miatt, de egy idő után mindezt csakis magadért. A tudatosság, rendszeresség és a kemény, kitartó munka, ami a sikerhez vezető út. Valamint a legeslegfontosabb, hogy élvezd magát a folyamatot, olyan ételeket készíts, olyan mozgásformát válassz, amit elsőre még lehet nem fogsz szeretni, de aztán idővel (változó, de tapasztalataim alapján néhány hét max. 1-2 hónap) megszokod és megszereted, örömöd leled benne. Hidd el, eléred a célod és még többet is kapsz annál, sokkal többet.

Van még kifogás?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://motivalom.blog.hu/api/trackback/id/tr98362506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása